• aajhagyma.png
  • bcsomag.png
  • cujokkk.png
  • dhajharmonia.jpg
  • ecsavo.jpg
  • fmanus.png

A haj és a fejbőrpanaszok külső kezelésében az Intenzív Hajterápiás komplex csomag készítményei és alternatív megoldásai átfogóan segítenek. Ápolás, megelőzés és panaszmegoldás is egyben. A testi folyamatok energetikai harmonizálását a csomagban található egyszerű terápiás eszközzel segíthetjük. A háttérben lévő belső okok – hiányok, gócok, hormonális rendellenességek - feltárásában segítenek speciális vizsgálataink.  A terápia kialakításában is számíthat a Nice Hajgyógyászat szakembereinek 20 éves tapasztalatára.

Hajgyógyászat másképp

Az előző két században az energia és a tömeg kutatásával voltak elfoglalva a kutatók, napjainkban viszont már az információ elsődleges szerepének kutatása áll a középpontban.  „A szellem az, amely megformálja a testet.” -  Johann Wolfgang von Goethe. A Biblia szerint: „Kezdetben vala az Ige.” Mit is jelent ez? Kezdetben volt az ötlet, vagyis az információ. Az információ, amely felépíti és irányítja az anyagot. Információk határozzák meg - megtermékenyítése után -, hogy az adott sejtnek máj vagy szívsejtté kell-e fejlődnie. Információk alapján rendezzük dolgainkat.

Bővebben...

Hajhagyma anti aging

Az arc a nyak a kézfej fiatalításán kívül a fejbőr és a haj is megérdemli  és meghálálja a törődést. A szervezet öregedésével a hajtüszők is öregszenek, mely a haj elvékonyodásában, szárazságában, fénytelenségében, törékenységében, lassúbb növekedésében, fokozott hullásában és őszülésében nyilvánul meg. Emellett a környezeti ártalmak, a napi rendszerességben alkalmazott kemikáliák – hajfesték, hajlakk, hajtő emelő, zselé, dauer - egyre inkább mérgezik a hajszálakon, a fejbőrön keresztül a szöveteket, a szerveket, a bőr alatti területet és főleg az onnan táplálkozó hajhagymákat, hajgyökereket.

Bővebben...

Hajfiatalító fejbőrméregtelenítés

Minden civilizációs betegség mögött „mérgek” állnak, melyek fokozatosan károsítják a sejteket. A kopaszodás, hajhullás, a hajmennyiség jelentős csökkenése, a hajszálak elvékonyodása is főként ennek a következménye. Az egyre erősebb környezeti ártalmaknak és az egyre értéktelenebb élelmiszerek fogyasztásának köszönhetően, már nőknél is gyakori a hajritkulás, és a férfiaknál is egyre fiatalabb korban kezdődik a kopaszodás. Mindezt nem nézhetjük tétlenül!

Bővebben...

A hajhagymagyilkos baktérium

A hajas fejbőrön számos kórokozó képes megtelepedni és fertőzést okozni. Egyes becslések szerint minden második embernek problémát okoz a korpás fejbőr, melynek a megjelenése intenzívebb télen, mint nyáron.A száraz korpát gomba, a zsíros korpát baktérium okozza. A már szinte népbetegségnek számító legelterjedtebb és legkellemetlenebb zsíros korpafertőzést  a gyorsan szaporodó és nagyon ellenálló corina bacterium okozza. Nemcsak bőrproblémát okozhat, hanem a homlok feletti hajritkulás, kopaszodás okozója is lehet férfiaknál és nőknél egyaránt.

Bővebben...

Elképesztő okok a hajhullás hátterében

Ha a hajhullásra ajánlott összes csodaszer hatna, már csak gyönyörű egészségtől fénylő hajkoronával rendelkező emberek sétálnának az utcán. A bőrgyógyásznál gyakori diagnózis már az ajtóból: hormonális, férfias, androgén kopaszodás, s a megoldás a beletörődés. A laborleletek jók, szervi panasz nincs, ugyan ki gyanakodna penészgombára, ételintoleranciára, kullancs-csípésre, netán tetű-irtóra, vagy egyéb vegyszerre? Az alternatív számítógépes állapotfelmérések sokféle betegséget kimutatnak, de nem tudják teljes bizonyossággal megmondani az összefüggéseket a hajproblémák és a kimutatott eltérések között. Néhány példával szeretném érzékeltetni, milyen okok állhatnak a hajhullás hátterében.

Bővebben

Krónikus fáradtság, kimerülés, depresszió

Ezekkel a gyakori tünetekkel orvoshoz fordulva általában azt a tanácsot kapjuk, hogy pihenjünk, ne éljünk stresszesen. Sajnálatos módon a legtöbb esetben nem kapunk konkrét, hatékony tanácsokat, megoldási lehetőségeket. A tünetek okairól – a szerveink terheltségéről, a hormonális folyamatok rendellenességeiről - pedig még kevésbé kapunk információt. A felnőtt lakosság komoly százaléka szenved ezektől a tünetektől, melyek mögött nemcsak a sok munka, a magánéleti problémák, a vitaminok, ásványi anyagok hiánya lehet. A mellékvese kifáradását – mely oka lehet ennek a tünet együttesnek –  nehezen diagnosztizálják, pedig komolyan kellene foglalkoznunk vele.

Bővebben

Tapasztalatok

Foltos hajhullásom lett egyik napról a másikra. A góckutató vizsgálatok semmit sem derítettek ki. Az orvos szteroid kezelést javasolt, de azt nem akartam. A természetes terápia közelebb áll hozzám. A foltok már 8 hét után láthatóan javultak. Lassan már nem is látható a helyük. Köszönöm.

Kapcsolat

Tanácsadás Kis Éva: +36 30 754 54 17

E-mail cím: kiseva@nicehajgyogyaszat.hu

Facebook zárt csoport: Natur Hair Therapy

 

Itt találsz minket

Minden jog fenntartva! © 2024 Intenzívhajterápiás csomag - Megoldás hajhullásra, kopaszodásra
Készítette: ZONE IT Solutions